l
3
A Duna széle itt ma is családias:
pecázók arctalan hada lepi a partot,
a nap a füstködön mindegyre átnyilaz -
s azt éri, aki már megadón elhanyatlott.
A kutyafuttatók nem ápolt ebeket
biztatnak: pár kuvasz, puli és korcs szaladgál
csupán a kavicson, nyomukban száz gyerek -
tizenegy óra múlt. Magasan áll a nap már.
Nincs szó, nincs indulat, amely békét sebez,
vasárnap délelőtt a szúnyograj se számít,
oly monoton a csönd, mind hibás hanglemez,
mely elakadt sorát szajkózza-nyúzza váltig.
Immár ez a hazám: kavicsbányák ürült
helyén e dísztelen, poros bokrokkal ékes
paradicsom, hová hajókról száll a kürt
rekedt üzenete napfürdőzők füléhez.
Nem vágyom innen el. Hányatott életem
itt ért végtére is valamiféle révbe,
a városszéli lét felfedezés nekem:
nem tudtam, hogy ilyen víz-illatú a béke.

És víz-természetű! Azonnal háborog,
ha szűk gátak közé szorítja száraz érdek,
olykor a folyó pattanni kész burok,
hasadó rügy, mitől a lét áradva éled,
olykor fénylenek a rozsdatemetők,
gyárak kopott falát befutja zöld folyondár,
bolygókat rúgnak át a lábteniszezők
a dróthálók felett - s a kocsmaasztaloknál
sirályszárnyon repül a buggyant, sörhabos
keserű álom is a kormos végtelenbe -
ez történik, mikor szörnyű s csodálatos
zúdulás fészke lesz a jámbor béke medre.
Hát jól vigyázzatok, újmódi gát-szabók:
a béke még ma sem tunya zavartalanság,
a hallgatag pecás csapat előbb-utóbb
hirtelen hátranéz, hogy megmutassa arcát.



Baranyi Ferenc
VIZAFOGÓ
Verasztó Antal
SÉTA
Csak ülök a vándorló homokban
a hallgató dűnék között
mint megriadt hajótörött -
A városok mind délibábok voltak
lármájuk többé nem kísért,
nem kínoz már a mit s miért,
sem az, hogy honnan és hová.

Csak ülök a vándorló homokban -
a gépet, mellyel lezuhantam
régen magam mögött hagytam-
sok mindent rejt  egy sivatag.
Nem tagadom, hogy nagyot estem,
s bár összetörtem, könnyű lettem
és mint az árnyék - súlytalan.

Csak ülök a vándorló homokban,
amit a szél kerget odább -
de én már nem megyek tovább.
Szép víziók kísértenek :
egy bolygón rózsaszál dalol,
s a csillagok közt valahol
A Kisherceg lépdel puhán.

G. Ferenczy Hanna
Szaharában
1933-2007
Két ember indult a partról,
Híd-középen találkozzanak,
Reményt keresve lépnek át
korhadt palló-foghíjakat.

Lassú a haladás,  a távolság szűkül,
a találkozás mégis messze van,
A híd ívén nem rajzolódik ki
a két alak,  még alaktalan.

Alattuk hullámok, habos tajték
A pillérek lábánál megakad,
Ők hídkorlátok között egymás felé,
a mélyben teherrel egy uszály halad.

Elérik – e valaha egymást
Kik két partról indultak el?
A távolság,  a megtett útnak
Lélek-kikötőjében vesztegel.
Bodó Csiba Gizella
Közeledés
világra jössz
a mamának így van kedve
belefekszel egy
korhadó testbe
bársonyában az élet rendje

szárnycsapásába örvény téved
így megy a világ sora veled 
belehulltál
(bár nem is kérted)
de észrevétlen
(csak pillanat az egész)
akár a villám a felhős égről
lepattan rólad a sejtszövet
sok apró perce amint élted

csillagok közt fönn az égen
azt gondolom
ez mindig így lesz
kirakodik minden
csecsebecsék fontos dolgok
visszanézhetsz
nem látod
lenn a dűlőn
esthomályban
csillaghullás
eltakarja





Albert-Lőrincz Márton
LENN A DŰLŐN
Télen, amikor a várost ellepi a köd, akkor azért szeretek sétálni, mert ilyenkor azt képzelhetem, hogy másutt, idegen helyen járok. Régebben a kertek alatt a fagyott, havas földön is szívesen elbukdácsoltam, pedig a fölöttem köröző varjaknak kimondottan az volt a véleményük, hogy kár, kár. Séta közben az egyik öreg ház homlokát nézem.
Ez már akkor is itt állhatott, amikor a falunkban a levélszedőség megalakult, pedig annak már jó ideje, akkoriban még nagyapám is csak hozni, vinni tudta a leveleket, elolvasni még nem.
Az én ifjúkoromban ez az intézmény már a Magyar Királyi Postahivatal nevet viselte.
                                                                         tovább>>>

Balogh Örzse
AZ ÉN GYOPÁROSOM
Orosházi nyaralások, gyopárosi bálak,
döcög velem a látomás kisvonat.
A nyitott kocsik ajtaja helyén, ma is
látom a láncokat!
Ismertem hírét – együtt járt vele -,
hogy Gyopáros: az Alföld Gyöngyszeme.
A táj egyszerű, szép és varázslatos,
mikor az est hűvösét ide űzte a város,
s a hídnál, a tó kis hullámai összefonva
besiklottak a borzongó nádasokba:
a Községi Vendéglőben hívogatón megszólalt
a zene.
Ifjúságom eltáncolt táncainak, hová lett
színhelye?
Mint hazajáró vendég, gyermekmajálison
sose voltam,
csak táncoltam és daloltam…
Szülőfalujába, Zengőszentmártonba hívták az írót, mutatná be a gyerekkori barátoknak, meg a község többi lakosának a legutóbb megjelent novelláskötetét. No, meg számoljon be arról a közel félszáz esztendőről, amit szerencsét próbáló legkisebb királyfiként a nagyvilágban töltött. Nem is rossz ötlet ez a legkisebb királyfi hasonlat – veregette meg gondolatban a saját vállát –, meg a nagyvilág. Igaz, mindenki tudja róla, hogy az apja, meg a nagyapja is becsületes iparosemberek voltak. Mindkettő asztalos. Pont annyi közük volt a mesebeli királysághoz, mint neki, első szülöttnek a legkisebb királyfihoz, meg Budapestnek a Nagyvilághoz. De indításnak nem hangzik rosszul. Legföljebb rákérdeznek, hogy is van ez, és máris kialakult egyfajta kontaktus előadó és közönsége között. Innét már csak folytatni kell valamiféle gyermekkori történettel. Azzal meg tele a padlás. Kétkötetnyi novellát írt a gyermekkori emlékeiből.
                                                                   tovább>>>
T. Ágoston László
A titokzatos Mancs Jakab
Baka István
Nyár. Délután
                  1

A fű komoly, meleg szagában
megyek a dörmögő mezőre
a fák közül, hol már homály van
s szorongva alvad rá a földre.

Ha most csak ketten énekelnénk!
Hogy lobbanna piros harag!
De pipacs lett az is - letépem,
és szoknyája ölig hasad.

                   2

Emlőnyi árnyú lomb itatja
a gödrök ritkuló sötétjét,
s levélrés-szájához tapadva
tűnődve csókolja a kékség.

Ezer szemével néz a bodza.
S mit lát? A tó tükrén lebeg,
alatta felhő túr habosra
zölddé penészedő eget.

                   3

Vigyázz! Leejtett cigarettád
elfonnyaszt egy poros virágot.
Így gyötri asszonyod szerelmét
ölében hamvadó magányod.

S hová árnyad vetült, a hűvös
érintéstől lehull a harmat,
és ezüstjén egy pillanatra
megvillan véletlen hatalmad.

                    4

Vízben fuldokló lombjukért
hogy remegnek a parti fák!
Sötétség öble már a rét,
magánnyá merevült a nád.

A bogarak, gombok a fán,
elalszanak a zöld kabáton,
s a talpig lekaszált füvek
fájdalmát elnyomja az álom.

                     5

És száll a csend - a hold mosatlan
ablaka mögé lép az Isten;
egykedvűen néz - túl homályos
üveg, hogy lásson és segítsen.

S engem gyanakvó csillagok
követnek már a tájban,
kutatva, merre ballagok
a megjelölt homályban.
1948-1995
Kattints, akép nagyítható
Kattints, akép nagyíthatóKattints, akép nagyíthatóKattints, akép nagyítható
Kattints, akép nagyítható
nálatok vannak még tárlatok?
nem tudok úgy nézni ahogy ő
nem az tesz boldoggá
hogy szomorú vagyok

ora et labora
mutatja az időt
a visszafelé járó karóra
övedet ha megoldanád
mindenre lenne megoldás

jönnek a verbális vitézek
a hason csúszni készek
eljön a bajszos angyal
aki ordítást és szalonnát adott
a világnak és a katonának

bevonuláskor kivonuláskor
mindig ugyanúgy gombolkozol
ugyanúgy lengedez a szellő
a turistákat bámulod fehér lovon

fekete rongyokba öltözött
jégréteg olvad és fagy a szívre
az idő kivégzőnégyszögében
zum gebet!

de a bűnbe sodort tárlatot
itt nálunk nálatok
ki nyitja meg
ki őrzi
ki zárja be

Debreczeny György
nálatok vannak még tárlatok?
Némán, miként nagy álmok tanúja a hold;
alig él itt virág a világ elpakol;
későn rebbensz már, tetted vádlón jósol:

életed – hazug menny! vagy a dörgő pokol!
Szerelmek fölött nem rózsaág bókol;
„szentimentális” szél ipari gázt sodor:

csavar orrot, belet s míg tüdőm lélegez,
bomló agyam üvölt és elgondolkodom:
mint Neander-völgyi, kinek a képére
kiült véletlen az értelem végzete:

téboly! s büszkén lettünk tékozló észlények!
Hogy mindezektől örök-messze szállok,
keresem kicsiny Otthonomat régen, mert
megfásultan már, megnyugvásra vágyom;
az álmok zöld és néma völgyét járom.
Sárközi László
Civilizáció
Nem hittem, hogy látok még ily csodát.
Nézz az égre, Drága, megújult a Hold!
Elkészíted illatos vacsorád,
elfogyasztod könnyes bánatod.

Mellém ülsz. Vállamra teszed a Napot,
az elmúlt napnak súlyos terheit,
szemedben hulló, vibráló csillagok,
míg lényünk egymással megtelik.

Dédelgetem folyton ezt az álmot,
hogy hiszel majd a fénylő szavaknak,
hogy közénk többé semmiféle álnok
képzetek, sötét ködök nem állhatnak,

hogy mindez érzés záloga gyanánt
- hisz mibennünk együttes a gyász -
elkészíted illatos vacsoránk,
s a megújult holddal megkínálsz

Varga Tibor
Nem hittem
Kérdésekben még kíváncsi halott:
el-eltűnődő halhatatlanod.
Válaszokban már haldokló magad:
valóság, amely máris megtagad.

Ha kérdezek: magamtól kérdezek,  -
tőled sohasem álszent, gnóm sereg!
Mammon gőgös arany félholdja fenn,
s lent lelket lop idő, istentelen.

Kérdés, ha fáj is, fájjon csak nekem!
E fájdalomban ott a végtelen,
míg tömjénfüst száll, s ördögistenek
kezében fáradt Földgolyó remeg.

Kérdésben olykor vágyó csillag ég,
s Messzeség mond szépséges fénymesét,
s bár a valóság kifoszt, megtagad,  -
szívet dobbant új csillagpillanat.

Ha kérdezek: magamtól kérdezek.
Torz lelkektől dehogy kell felelet!
Kérdés-álom kell, melyben csillagok
piros hite szívdobbantón ragyog.

Csillagisten, Rejtélyes Kérdező!
Szívembe vág rossz valóság-idő.
A csőcselék hiszi: Lelked halott,  -
én mégis látom Fénypillanatod.


Lelkes Miklós
Kérdések
   Magdi észre sem vette, milyen gyorsan eltelt ez a tanítóképzői négy év. Tizennégy évesen, anyja kísérte el az akkor nyurga, sovány, kissé sápadt, barna lányt a felvételi vizsgára. Nem sok esélyt adtak számára a családban, mert Magdinak születésekor keletkezett, jobb oldali csípőficama, hol kiújult, hol eltűnt. Ez utóbbit inkább akkor tapasztalta, ha valaki már hosszabb ideje ismerte. Persze kritikusabb esetekben, egy-egy fiúval való találkozásánál, nagyon gondosan ügyelt mozdulataira. Fárasztó volt ez számára, de valahogy mindig érezte – még ha csúfolták is érte időnként – ugyan olyan ember, mint más, sőt ez a tény koncentráltabb figyelemre késztette.
   A felvételi vizsga sikerült. Ezt a sikert kiemelt szorgalommal kívánta meghálálni. Végig jó tanuló volt, az igazgatónő is biztatta, tudott ugyan erről a testi hibáról, de Magdi pedagógiai tehetsége felejtette vele ezt a tényt.
                                                                        tovább>>>

Kő-Szabó Imre
Hosszú futás
...
Kövekező oldal>>>
Mednyánszky László: Csavargó fej.