2
l
Amikor először toppant Zoltán elé az a hajléktalan, nem tudta kikerülni. A keskeny járda felét elfoglalták a parkoló autók, épphogy egy csapást hagyva a gépkocsik és a házfal között. Eltolhatta volna útjából két autó közé, érzett is magában annyi erőt, mégsem tette. Később - visszagondolva az első találkozásra - a hajléktalan alázatosságával magyarázta engedékenységét. Korábban egyetlen koldus sem hatotta meg, a legerőszakosabb kéregetőt is könnyen és határozottan lerázta magáról.
Ámde ez az ember nem koldult, hanem szerényen, már-már szégyenkezve kért, és inkább segélyt, mint alamizsnát. Kissé előredőlt, fejét lehorgasztotta, s két kezét, miként az imádkozva könyörgők, összekulcsolta maga előtt. Halkan beszélt és nagyon szerencsétlennek látszott, noha nem volt sem öreg, sem nyomorék.
Zoltán végigmérte. Megállapította magában, hogy nem mocskos, bár öltözete viseltes és ingén egy érme nagyságú zsírfolt éktelenkedik. Közelebb hajolt és beleszippantott a levegőbe. Az útját álló alak nem volt büdös, alkoholszagot sem árasztott magából.
                                                                         tovább>>>
Bányai Tamás
Jótét lelkek
Morzsánként gyűjteni a Szépet,
hó-paplanon csillámló fehéret,
hajnal-derengő völgyi álmot,
surranó szelet, vörösbe mártott
alkonyatok bársony melegét,
vén szőlőhegyek pezsdítő levét,
égen feszülő tinta-kéket,
bárányfelhőt, csábító messzeséget,
virágbibét, termékeny porzót,
mézet, illatot, magához vonzót,
mozaikfényt méhecske szárnyon,
ünnepnapot ájtatos imákon,
alkotást, mit szül az értelem,
harmatcsepp-gyöngyöt fűszáltengeren,
fény játékát, s ahogy átoson
bújócskázva zöld bogárhátakon
a természet, a velünk rokon.
Csodálni a lét kristály virágát,
szívekbe hajló fényes ágát,
s e szépséget mind csokorba szedve
vigaszul hozni az embertelenbe
Koosán Ildikó
Vigaszul hozni

Itt - hol tengetem a létem,
más minden, mint ahogy éltem
messze innen, honnan tértem,
mivel idekergetett a vérem.
Így történt ez - elég régen.

Itt - hol tengetem a létem,     
pizzát eszem, így remélem
csillapítani az éhem,
mert, bár messzi földre vágytam,
nem hagyott el az étvágyam.

Itt - hol tengetem a létem,
találni - jobbat reméltem! 
De hiába nem henyéltem,
semmi többet el nem értem,
mint, hogy pizza lett az étkem.

Itt - hol tengetem a létem,
nehéz lenne elmesélnem,
hogy milyen nehezen éltem,
és tudom, ha haza mennék,
már ott is csak pizzát kapnék!

Kardos András
Szegényes önvallomás
Kukát még nem túrtam soha,
hogy éhem szegjem hajnali ötkor,
nem törtem be és nem öltem,
van mit pótolnom elég.

Ó nem, nem vagyok példakép,
én sem a hathuszassal jöttem,
mégis meglepett az Új Kor,
amint rám förmedt: Cimbora! -

egy tál lencsén lett vastag Jákob,
bratyizz kormányképes körökből!
Ne légy, mint eddig, élhetetlen,
az Isten úgyis megbocsát!

Pénzt hányni akad lapát,
szólsz a rabszolgádnak Westel,
a verset meg hagyd, csak csörömpöl,
eddig még örökkön ártott.

S elém hordta rablott kincsét,
kárpótlást, tőzsdét, adócsalást,
olajat kínált százezer litert
fél áron, zsíros öncsődöt,

Mercedest a vámon. Így kezdődött,
hogy meredten, mint akit fejbe vert
orvul bagóért a legjobb barát,
hagytam, cinkelje meg a szerencsét.

Létezem. Esténként eltalálok haza.
A derűs, ugribugri téren
végigfütyül a komor télidő.
Ugyan hol az a társadalmi út,

ahol a tüdő még nem szorult
a szívhez, kőhöz a kő,
s nem bök az ország rengetegében
a gyermek felém: Anyu, nézd, nyuszika!

Lehoczki Károly
Nyuszika
  - Na lányok, most aztán igazán valami fantasztikusat hoztam! -  robbant be az óra elején  frissen kapott orosz tanárnőnk, akit egyben osztályfőnökünknek is  kineveztek. Ezért nem is emlékszem, melyik minőségében hozta a fantasztikusat. Szegény nagyon igyekezett, nem is elsősorban azért, hogy tekintélye legyen, vagy hogy elnyerje bizalmunkat,  hanem főként azért, hogy mi, a leggonoszabb korszakunkban lévő hatodikosok megszeressük. Nehéz dolga volt: elődjét, a szintén orosz tanárnő osztályfőnökünket imádtuk: szép volt, kedves volt, mosolyát ma is látom, és nyugodt lélekkel lehetett nénizni, mert legalább tizenöt évvel volt idősebb nálunk. Utóda pedig most került ki az egyetemről, ráadásul törékeny, vékony testalkatú, bakfis forma volt, nehezünkre esett magázni; a társadalmi interregnumban előre pajtás!-t   már nem lehetett köszönni, az elavult etikettre  emlékeztető csókolom!-ot pedig még nem.
                                                                        tovább>>>
Szepes Erika
Bélyeg
Szakállas Mózes, mikor negyven
nap után Sión hegyéről lejött,
két kőtáblával a hóna alatt,
s a bujaságon megütközött,
mert amíg ő éhesen véste ott a sziklát,
verejtéke, mint babszem gyöngyözött,
tülekedve, meztelen imádták
a felvirágzott homlokú dögöt,
vad haragjában a csőcseléket
a táblával csatázva verte szét,
letörte a kis bika heréit, bár Áron
fölfújódott, mint a szappanbuborék,
szétzúzta az öntött aranyborjút,
megátkozta a büszke főpapot!
Halljátok, e hegyen voltam én is,
megtisztultam, és most itt vagyok.
A parancsokat kőtáblára írtam,
összetöröm a múlt bálványait.
Építő világot hirdessen a dal,
mire a munka és népem tanít!
Juhász Ferenc
Aranyborjú
Képzeletben
melléd fekszem,
fülemben
dobszólót ver a vér,
körülöttem
bolygók némasága,
mellemben verdesnek
pillangószavak,
s apró pontocskává válnak
hallgatag.


Elől tülekednek
rémisztő napok,
mögöttem lebegnek
hetek, hónapok,
eközben szívemben
ezer év vacog,
s dübörgéssé
nő a csend,
de amikor
elindulnék feléd újra,
visszazuhanok
a múltba.

Peter Erika
Dübörgéssé nő a csend
− Hát újra itt vagy? Régen láttalak.

„Ide hozott a düh meg a harag.
A várost még utolszor látni kellett.”

− Ha kín gyötör én meggyógyítalak...

„Úgy látom, itt minden megváltozott!
Sötét utcákon az elátkozott
lelkek kaparják a hámló falat,
ledöntötték az ódon templomot!”

− A régi hit szívünkben megmaradt:
ha a világ csak átkot, vért, sarat
dob ránk, azért mi még nem változunk!

„Azért mondod, mert én alkottalak?”

− Belőled sarjad mindegyik dalom,
de az összes sorát én vállalom!
Hatalmas vagy, de néma nélkülem!

„Csak akkor létezel, ha álmodom!”
Bittner János
VISSZATÉRÉS
Kattints, akép nagyítható
Kattints, akép nagyíthatóKattints, akép nagyíthatóKattints, akép nagyítható
Kattints, akép nagyítható
Szokás a felmutatott történetek elé biggyeszteni, hogy uraim és hölgyeim, az itt előadott eset képzelet szüleménye, a létező valósággal csak hasonlóságokat mutat. A szereplőket, a szerzői szárnyaló képzelet agyalta ki. A környezetet, s ami a helyzetet szülte még a föld hátán, sehol sem termelt vagy tenyésztett ki ilyent senki. Más jobb esetben valamelyik hollywoodi filmes találhatta volna ki. Mert azok aztán igen. A kitalációkban felül múlhatatlanok. Hát ezt én az alábbiakról nem merném kijelenteni. Inkább arról töprengek, hátha valamit nem vettem észre, vagy nem szóltak róla, a valós és teljes tájékoztatás érdekében. A történet tehát igaz, és annyira hiteles, amennyire Szilágyi Gergely fiával, s Szilágyi Áron léteznek, és igazakat beszélnek. Nagy fáradozásomba sem kerül, hogy Áron szerepébe beleéljem magam. Merthogy Áron feleségének elvált férje éppen én volnék. A szereplők elnézését ugyan megkérem, hogy bajukat ide, mosott ruhaként kiteregetem. Nem bírom beleegyezésüket, a bajaik elétárásában.
                                                                          tovább>>>
Váradi József
Tűrni tudj, az angyalát…
Zöld, zöld, ragyogva zöld a pázsit
minden fűszál égig nőni vágyik,
fenn az égen bárányfelhő úszik,
lágyan ringatózik.
Fetykó Judit
Eső után
Pipacsok táncolnak az árokban
Tapadós boleróba simulnak a szirmok
és mint idétlen bakfisok
kacagnak a százszorszépek
Elég ha kisujjad felmutatod
Levelek közt az ágon
mint retró pénztárcán
kihívó rúzsos mosollyal
a háromdimenziós gésák
kacsingatnak a cseresznyék
Boldog nyarunkról dúdol
vidám polkát a tartós hullámmal
ondoleált kígyófűz
és az úton a mindig érkezésedről
muzsikáló kövek ráhajolnak a porra
ne tudjon bekúszni hűs szobánkba
hogy kényelmesen elterülhessen
a bútorokon
Értünk imádkoznak a sáskák a kertben
és égnek meredő tengellyel
állnak a nyárfák
Minden ölelkezik
minket utánoznak
egymásba gabalyodnak a pókhálók fonalai
Orgonasípok az ablakon leskelődő fénypászmák
Ünnepi toccatát zúgnak
a kórusban éneklő poharaknak
Kristályhangjuk betölti az egész házat
boldog nyarunkat dicsérik
Zengik az alleluját

Pethes Mária
Boldog nyarunk dicsérete
(Erdély)

Tanult szándékok díszei
éhes ebédet terítenek
ünnepi asztalunkra.
Recsegő kavicsok
koppannak, törik-zúzzák
csukott szemhéjunkat.

Vágyteli gondolatmásság
küldöncei
törekvő akarásokká
görcsösödnek.
Tolvaj gondolatokat
suttog a téli szél,
jeges takaróitól
terhes erdők
reszketve húzzák
magukra a mát.
Félős elképzelésektől
lassan olvad a tél.
- Ott a végén már látjuk:
Forró vizet sír a jég,
s parázslik a halál.

Végh Sándor
TŰZ ÉS VÍZ
Tizenhárom év homályán,
az alkohol lila mámorán
hűsítő ametisztként
talán képünk feldereng előtted,
gyerekeké, kik apa nélkül nőttek.
A fájdalom megérint,
tudatod romjain hat át,
de semmit nem tehetsz,
tehetetlen bábként sodródsz,
az alkohol béklyóba vert
s mint vérszomjas állat
– mivé az ember is válhat –
veti magát a könnyű prédára:
erőd maradékára,
mit zsibbasztó árokparti éjek
s rémes lidércek
még szét nem téptek.
Apám!

Umhauser Ferenc
Apám
1957-2002
Zsidov Magdolna
A SZŐLŐSGAZDA TÖRTÉNETE
Az öregember kora délután kaptatott fel a pincéhez. Falhoz állította ütött-kopott kerékpárját, pár pillanatig támaszkodott rajta. Biztos volt benne, hogy a kiszolgált bicikli nem bírja már a lejtőt. Telne neki újra, de ragaszkodik hozzá, mint ahogy a szőlőhöz is. Mélyeket szuszogott, kifulladt mire felcipelte magát és a járgányt. Az utóbbi időben az emelkedőig rajta ül, aztán leszáll róla. Valakit kell hibáztatni, hát motyogott és szidta a meredeket, amiért kapkodja a levegőt. Majd minden nap megteszi ezt az utat...
                                                                        tovább>>>
...
Következő oldal>>>
Mednyánszky László: Virágzó fák.