l
6
Ül egy művészpár egy kertben, Szentendrén. A férfi történetesen költő: Vas István, felesége, Szántó Piroska – így hozta a sors – festő. A kert ezernyi virággal tarkállik és illatozik, a költő csak a rózsákról ír verset, a festő csak a napraforgót festi. Nem pillanatnyi szeszélye ez pályájuknak: évtizedek óta hűségesek a választott virághoz. Ízléskülönbség? Egyéni vonzalom a kifinomult rózsa és a rusztikus napraforgó iránt? Vagy valamiféle személyiség fölötti titka az általuk művelt művészeti ágnak? A válaszhoz, ha lehet egyáltalán válaszolni ezekre a kérdésekre, négy tényezőt kell körüljárni: a rózsát, a napraforgót, a költőt és a festőt.

Rózsa vagy ribonukleinsav

Nemes Nagy Ágnes haragszik a rózsára. „...egyes szavak időnként leírhatatlanokká válnak. Komoly tornamutatványokat kell végeznie a költőnek, (...) ha vissza akarja tépni az alköltészettől anyanyelve egy-egy lényeges szavát. Valóságos örömünnep, ha sikerül egy-egy benyálkásodott szót megtisztítania és elhelyeznie. A mai költészet számára tehát összehasonlíthatatlanul megfelelőbb szó a pléhlavór, mint a rózsa. Józan megfontolásból is, meg egyszerűen ízlésből is. Tudati tartalmaink lényegéhez e percben jóval közelebb áll a pléhlavór, a drót, a mellékvesekéreg-hormon vagy a növényzet, mint a süllyedék-líra szótára... Sokat elvett és elvesz tőlünk az alköltészet, amely annyi ízlés számára a költészetet jelenti. Például elveszi tőlem a rózsát... Meg merhetem-e írni a rózsáimat? Dehogy merhetem. Nem vagyok én olyan bátor ember. Maradok a derék, megszokott ribonukleinsav mellett.” Tehát: unjuk, haragszunk rá, hátat fordítunk neki, de – hiányzik. A világ (egyik) legszellemesebb szemiotájának és regényírójának, Umberto Eco-nak egyenesen azért esett rá a választása, mert oly nagy a világtörténete. Így ír regényének címválasztásáról: „Ötletként az, hogy A rózsa neve, tiszta véletlenül jutott eszembe, és nagyon megtetszett, mert a rózsának mint szimbolikus képnek annyi a jelentése, hogy már-már semmit sem jelent: misztikus rózsa, rózsának rózsa élete, a rózsák háborúja, a rózsa, a rózsa, a rózsa, a rózsakeresztesek, köszönet a pompás rózsákért, tündöklő, tiszta rózsaszál. Ettől az olvasó – nagyon helyesen – eltájolódik, nem tudja, melyik magyarázatot válassza, és még ha rájön is a befejező verssor lehetséges nominalista olvasatára, csak a legvégén jön rá, addigra pedig már ki tudja, miféle más értelmezéseket választott magának. A cím dolga nem az, hogy megfegyelmezze, hanem, hogy összezavarja az ember gondolatait.” Nemes Nagy Ágnest zavarja a mindent elsodró rózsazuhatag, Eco fürdik benne.

                                                                                                                        



Szepes Erika
Rózsa és napraforgó
...
Következő oldal>>>